A hallgatók szöveges értékelései a konferencia szervezéséről általában

Az oktató válaszokat lábjegyzetben közlöm

 

1.      A konferencia gördülékenyen, és számomra fontos, hogy pontosan zajlott. Nem voltak csúszások, ami a szervezésnek köszönhető. A blokkolás is gond nélkül zajlott le. Az előadók számára mindig volt friss víz, az asztalon díszítés is volt. A szervezők roppant segítőkészek és kedvesek voltak, kávéval, teával kínáltak.

2.      A konferencia magas színvonalon zajlott, habár volt egy kisebb fennakadás – természetesen nem a szervezők, hanem az egyik résztvevő hibájából -, amit a szervezők sikeresen meg is oldottak. Az előadók konferálása, a büfé működtetése, a regisztráció mind olyan magas színvonalon volt kivitelezve, hogy véleményem szerint a szervezők a későbbiekben akár más, nem diák-, hanem komolyabb konferencia megszervezésére is alkalmasak lennének. A csapat nagyon jól összedolgozott, és a legjobb feltételeket biztosította a konferencia zökkenőmentes lefolyásához. Megj.: A három szervező között nem lehet rangsorolni, mert a siker elérése érdekében az elsődleges feltétel a csapatmunka volt. Mindhárman komolyan vették a munkájukat, és remek csapatot alkottak.

3.      A konferencia szervezése számomra meglepő módon, színes volt. Nem gondoltam, hogy ilyen lelkesen fogják megoldani a feladatot a szervezők, felkészülten és előrelátóan. Nagyon kedvesek voltak, és isteni volt a kávé.

4.      A konferencia szervezésével elégedett vagyok. Összességében profi szervezésről tanúskodik (kitűzök, tollak, fénymásolatok, kávé, üdítő stb.). Tetszett, hogy már az aulában, liftnél, folyosókon tájékozódhattak az érdeklődők a konferenciáról, eligazítást kaphattak, valamint szerepelt a részletes programterv is. A regisztráció pedig azt szavatolta, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok.

5.      A konferencia szervezettsége teljesen helytálló volt, aki nem ismeri az épületet az is könnyen odatalálhatott a teremhez a kiragasztott útvonaltájékoztatás alapján. A szervezők segítőkészek voltak, a büfé is megfelelő volt. A tájékoztató, melyet a hallgatóság kapott könnyen áttekinthető, részletes, információdús volt. Sajnos néhány előadó,  nagyon halkan beszélt, amit a hátsó sorokban már kevésbé lehetett érteni[1]. Ezt találtam az egyetlen problémának.

6.      A konferencián minden zökkenőmentesen zajlott, a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy minél jobban érezzék magukat az azon részt vevők. A büfé nagyon üdítőnek hatott azok számára, akik egész nap részt vettek a konferencián. A blokkoló szelvények színeinek változtatása is színesebbé tette a konferenciát. Az előadók bemutatása és az előadások felkonferálása sem mehetett volna jobban. Én összességében értékelném a szervezők munkáját, mert véleményem szerint mindannyian kommunikatívak, nyitottak, kedvesek és segítőkészek voltak mindenkivel, a konferencia egésze során, még a nap végén sem látszott rajtuk a fáradtság. Egy jól szervezett konferenciának lehettünk mi hallgatóak, a részesei.

7.      A konferenciát sikeresnek értékelem, fennakadást nem tapasztaltam. Néhányan hiányolták a büféből a szendvicseket, a következő alkalommal esetleg azt is be lehetne venni a szolgáltatások közé[2] (de persze hűteni kéne, nehogy megromoljon!). Ha kevesebb ásványvizet vásároltunk volna, talán minden résztvevőnek adhattunk volna egy-egy tollat. A megmaradt ásványvizeket megkapja a 28-i csapat, kíváncsian várom, hogy a költségvetésükből ilyen módon milyen újdonsággal tudnak előrukkolni.

8.      A legjobban a „Még X perc” van hátra táblák tetszettek. Jó ötlet voltJ. Azt hiszem az egész előadásnap jól zajlott, fennakadások nem volt. Nagyon rendszerezetten kaptuk meg az előadásokhoz szükséges nyomtatványokat, a kis műanyag dosszié jó ötlet volt. Viszont a kitűzőkre semmi szükség nem volt, legfeljebb a szervezőkön, de ezt abszolút felesleges kiadásnak tartom[3]. A kis színes blokkolós cédulákkal tényleg minden lehetséges csalás ki volt szűrve, azt nem tudom, hogy erre szükség van e , nem lett volna elegendő egy aláírás mondjuk[4]?! De az tény, hogy látszott, hogy a szervezőknek is jutott munka bőven. Az a problémám ezzel a szervezők egyenkénti értékelésével, hogy mivel nem ismerem a lányokat személyesen, nem tudok névhez arcot kapcsolni, az pedig szerintem elég furcsa lenne ha hajszínnel nevezném meg őket. De talán nincs is erre szükség, mert azt gondolom, hogy mindhárman szépen elvégezték a dolgukat. A feladatokat elosztották egymás közt, mindenki dolgozott, és kedvesek voltak. Megteremtették az előadáshoz azt a hangulatot, hogy ténylegesen is egy „igazi” konferencián érezzük magunkat. Köszönjük nekik isJ.

9.      A szervezés meglepően jó volt szerintem. Nagyon jó ötlet volt a névjegykártya és azok külömböző színe is.A blokkolos centlik is nagyon jo megoldás volt arra h ellenőrizzék ki volt ott az adott blokkon és ki nem. A büfé nagyon jó volt,csak sajnos nem volt étel csak ital.Én javasolnám a következő konferenciára, hogy legyen vmi étel is.De gondolom erre nem áll rendelkezésre pénz[5]. A szervezők mindegyike segítőkész volt. Nagyon jo volt hogy felmutatták a táblákat hogy még hány perc van az előadásomból.

10.  A szervezés összességében jó volt. gördülékenyen folyt a konferencia. Minden szükséges anyagot kézhez kaptunk, nem kellett saját magunknak gondosodni a nyomtatványokról. (Igaz, jó lett volna ezt előre tudni, én pl. nyomtattam otthon[6].) Tetszett a kitűző, ettől olyan „felnőttes” lett a dolog, és még tollat is kaptunk. Kicsit furcsa volt viszont a kis cetlik borítékba dobálása a blokkok végén, bár ésszerűbb megoldást én sem találtam volna ki. Ami kicsit zavaró volt az az, hogy a büfé inkább innivalóra volt kihegyezve. (Nem vettem igénybe, de ha jól láttam, nem volt ennivaló.) Persze, ez anyagi eredetű probléma lehetett.

11.  A szervezéssel kapcsolatban semmi különösebb kivetnivalót nem találtam. Véleményem szerint a szervezők ügyesen megoldották a feladatukat. Ami zavaró tényező volt csupán számomra, hogy egyes szervezők az előadók felkonferálásakor túl halkan beszéltek, így hangjuk elveszett a terem légterében, és ezáltal felesleges időtöltéssé vált a felkonferálás. De mivel ezen kívül semmi nincs, amit talán hibaként felhozhatnék –és nem is szeretnék szőrszálhasogatva hibákat keresni senkiben- ezért általánosságban értékelném csak a szervezők munkáját: nagyon ügyesen megoldották az általuk elvállalt feladatot!

12.  A szervezők nagyon jól teljesítették feladataikat. Ha esetleg kérdésünk volt hozzájuk az előadások menetével, vagy bármivel kapcsolatban, készségesen, és kielégítően válaszoltak arra. A büfé is nagyon jól sikerült, és kedves kiszolgálásban részesülhettünk. Le a kalappal!!

13.  Az első,amit észrevettem(és ami a szervezők elsődleges dolga is),hogy közvetlenek voltak. Segítettek mindenben, amiben tudtak,kiválóak voltak a szolgáltatások(vízcsere az előadók részére, a kisbüfé működtetése,a regisztráció,információnyújtás).Mivel már korán ott voltam a helyszínen,ezért nem tudtam nem észrevenni,hogy a szervezők már kora reggel ott serénykedtek,szervezkedtek,mikor még a konferencia megnyitásáig bőven volt idő. Tehát nem volt baj a szorgalommal és a készséggel,mindent,amit elvállaltak és amiben részt vettek,komolyan vették és szívesen végezték el.Meg voltam elégedve a szervezők munkájával.

14.  Jó ötlet volt, hogy a szervezők mindegyik szekcióban (és a szünetben) cserélgették a feladataikat. Ötletes volt a büfé és a regisztrációs pult. Több irányt jelző táblát tettem volna ki az egyetemre, jobban ki lehetett volna plakátolni, hogy ne csak a kurzus résztvevői jöjjenek el. A pontozást én nem így oldottam volna meg, a 3 pontos skála túl kicsi, én egy 10 pontosat adtam volna[7]. És nem csak az idő szerint pontoztattam volna az előadásokat, hanem szempontok szerint. És én nem tartom jó ötletnek az „állítsuk sorba az előadókat” értékelést[8]. A névtábla jó ötlet volt, ám szebbek lettek volna, ha nyomtatva vannak. Sokan először adtak elő, ezért nem mindig volt meg a konferencia színvonala, ezért sokszor unalmas volt a konferencia, zavaró tényező volt a sokszori telefoncsörgés, és az egyik szervező hangos cipője. Jó volt, hogy a szervezők mutatták, hány perc van vissza, de jobb lett volna, ha csak az utolsó perceket mutatják (mondjuk 3perc-2perc-1perc). Kevés volt a papír az értékelésre, nem fért rá nálam. Sokan nem figyeltek (főleg a 6. sor után), sok előadás nem motivált. Mikrofon hasznos lett volna. Sok volt a szekciók között a szünet, elég lett volna 10 perc[9]. Kevesen kérdeztek az előadások után, ebből azt szűrtem le, hogy aki nem kérdez, azt nem érdekli az előadás. Lehet jobb témák kellettek volna és jobb előadók kellettek volna? Mondjuk én meghallgattam volna pl. egy tanszékvezető értékelését a „kommunikáció az egyetemen” témából[10]. Nem mindegyik szervező volt segítőkész, a végén már panaszkodtak, hogy hazamennének, ami szerintem elég felelőtlen kijelentés volt. A nagyobb szemetes sem lett volna rossz ötlet a teremben. És lehet mindegyik előadás után jobb lett volna, ha a hallgatók értékelik személyesen az előadót, mert úgy jobban hatott volna rájuk az értékelés, jobban tanultak volna belőle, mint így, pontok alapján[11]. Zavart, hogy sok szünetben senki nem volt a büfében és a regisztrációs pultnál sem. Magamat szolgáltam ki, ha szomjas voltam. A büfében az üvegpoharak praktikusabbak lettek volna (pl. a forró kávé vagy tea jobb nem műanyag pohárban[12]). A projektor, a kivetítés jó ötlet volt. A záróbeszédre is szükség volt véleményem szernt. Mindezt leszámítva jó volt az előadás, szerintem mindenki tanult belőle valamit, legközelebb jobb leszJ

15.  Jól megrendezett, gördülékeny szervezést láthattunk, észrevétel: mikrofon használata nem lenne rossz mivel pár előadó túl halkan beszélt[13].

16.  Meglepően jól sikerült a konferencia lebonyolítása. Nem voltak fennakadások, gördülékenyen lehetett regisztrálni és a blokkolásoknál sem akadtak gondok. A lányok kedvesek és segítőkészek voltak, mind a hallgatósággal, mind az előadókkal szemben. A büfét sajnos nem volt alkalmam kipróbálni, de a látottak alapján onnan is mindenki elégedetten távozott. Csak pozitív tapasztalataim voltak a szombati nappal kapcsolatban.

17.  Mikor legelőször beszéltünk arról, hogy nem kötelező előadni, szervezést is lehet vállalni, nem is tudtam elképzelni, hogy ez mit is foglal magában. Tegnap estére tisztult ki a fejemben a kép, hogy mivel is jár egy szervező munkássága. Mindennel. Talán ez a szó a legmegfelelőbb. Nagyon jól helyt álltak a lányok, minden rendkívül jól volt megszervezve, reggel nyolc órától egészen este hatig. Nem volt csúszás, ami szintén fontos. Igazán kedvesek voltak, mindenkivel foglalkoztak, ha kellett bíztatták az előadókat, szünetekben mindenkit teával, kávéval kínálgattak, nagy részben nekik köszönhető, hogy ilyen fegyelmezetten és látványosan zajlott le a konferencia.

18.  Nagyon igényesen megszervezettnek találtam a konferenciát. Minden részletre kiterjedően magas színvonalú szolgáltatást kaptunk. A blokkolás, a kitűzők, a büfé, a projektoros előadás szerintem megfelelt egy igényes konferencia követelményeinek. Az előadások időtartamai és azt követő szünetek hossza is megfelelő volt. Egyedül a konferencia időpontja volt rossz, hiszen a húsvéti szünetet követő két tanítási nap után a dékáni szünet miatt sokan  hazautazhattak, illetve valaki ezért maradt itt, vagy utazott vissza. Sok előadót nehezen lehetett érteni, előnyös lenne egy mikrofon.

19.  Nagyon jónak találtam hogy volt egy meghívott előadó, aki mintegy kicsit bevezette a témát, és nagyon korrektnek tartottam a blokkolási rendszert is. Szerintem a 0. szekció és az 1. szekció között lehetett volna egy 5-10 perccel hosszabb szünet[14]. Nagyon frappáns volt, hogy az egyik szekciót valaki megnyitotta és ugyanazon ember le is zárta, majd a következőt egy másik szervező nyitotta és zárt. Bevallom nem vettem még részt sosem tudományos konferenciákon, de nekem tetszett. A szervezők munkáját nem tudom lojálisan külön-külön értékelni, mivel nem egésznap voltam jelen, ezért ezt a feladatot üresen hagyom.  

20.  Nagyon meg vagyok elégedve, jól szervezett konferencia volt,a lányok készségesek,segítőkészek és lelkesek voltak egész nap!!! Látszik,hogy az egész csapat rengeteg energiát fektetett bele!!! (jah,és finom volt a kávé)

21.  Nekem tetszett, ahogy megszervezték a konferenciát. Mivel még nem volt alkalmam ilyenen részt venni, az újdonság erejével hatott. Jó volt a dekoráció, a felkészültség és az időbeosztás is az előírtak szerint zajlott. Tetszett, hogy volt büfé, csak a szendvicsek hiányoztak. Sikerült a szervezőknek zökkenőmentesen megoldani a lebonyolítást.

22.  Összbenyomásom a konferencia lebonyolításáról mindenképp pozitív, reggel álmosan a 445-ös teremhez odaérve épp kávészerzési lehetőségen gondolkoztam, amikor megláttam a büfét, tehát már jól indult a nap. Azáltal, hogy a szekciók közé fél órás szüneteket ill. ebédszünetet iktattak be a szervezők, kevésbé terhelte a hallgatóságot. Nem tudok negatívumot írni, még a hangoskodókat is sikerült rendre bírni. Azt hittem, bonyolultabb lesz majd a blokkolási rendszer, de ezzel sem volt semmilyen probléma. Segítettek a kiveítések elindításában is, minen gördülékenyen működött meglátásom szerint.

23.  Szerintem nagyon jó munkát végeztek a szervezők. Ügyeltek a folyamatosságra, rendre. Bár személy szerint nem éltem vele, de jó volt a büfé is. A blokkolás is gyorsan, fennakadások és sorban állás nélkül zajlott.

24.  Véleményem szerint minden zökkenőmentesen zajlott az előadásokon és a szünetekben is. Mindhárom lány nagyon szorgalmasan és felelősségteljesen tette a munkáját ( sosem tűntek el, mindig meg lehetett őket találni, ha bármire szükségünk volt). Az előadások után aktívan részt vettek a vitára szánt időben és többször rákérdeztek arra, hogy van-e kérdés. A ki- és beblokkoláshoz szükséges cédulákra is pontosan odafigyeltek és többször is felhívták arra a figyelmünket, hogy adjuk le egy-egy blokk után illetve vegyük fel. A büfénél is készségesen kiszolgáltak bennünket és kínáltak. Csak jó dolgokat tudok hozzáfűzni az értékeléshez. Kritika és javaslat helyett inkább érvelnék. Az, hogy  mennyire jól végezték a rájuk bízott feladatokat a konferencia bizonyítja: hiszen miattuk folyhatott gördülékenyen, jó hangulatban és a kiírt időbeosztásnak megfelelően a nap.



[1] A konferenciákon (szemben a tanórai szokásokkal) mindig előre kell ülni!

[2] A konferenciának 0 Ft a költségvetése, azaz csak az oktató pénztárcája. Szóval nem lesz szendvics, és hűtő sem, bocs.

[3] A kitűzőkről lehet tudni, hogy aki a folyosókon mászkál, nem valami léhűtő diák, hanem konferencia-résztvevő. Reklámot csinál a rendezvénynek (feltéve, hogy viselik is), és általában felkelti a figyelmet, összetartja az ugyanarra a célra összegyűlt csapatot. Aztán meg el lehet tenni emléknek. Szükség van rá. Enélkül nem konferencia a konferencia.

[4] Lassabb.

[5] Így van. Batyus konferencia? (ahol a jelenlévők által összehordott kekszeket és ropikat rágcsáljuk)

[6] A handoutokat az előadók nyomtatták, arról mi sem tudtunk előre. Javasoltam a fórumban is, hogy erről nyilatkozzanak előre az előadók (hogy osztanak-e handoutot vagy nyomtassanak a hallgatók maguknak), de senki nem tette meg.

[7] Hogy lehet 0-10 pontig értékelni azt, hogy valaki mennyire oszt be 15 percet???

[8] Akkor a legtöbben úgy tudták volna le a pontozást, hogy mindenkinek egyforma pontokat adnak – volt hozzá szerencsém.

[9] Akkor biztos elkésett volna a fele társaság a blokk első előadásáról. Főleg a cigizők-kávézók. Tapasztalat.

[10] Igen, csak ez egy hallgatói vizsgakonferencia volt.

[11] Csak akkor a konferenciajelleg veszett volna el.

[12] A pohár speciálisan forró italokhoz kialakított pohár volt! Az üvegpoharait valahogy senki sem szívesen cipeli be, mosogatja, cipeli haza. és teszi ki a törés- meg eltűnésveszélynek. Kb. 50 darabot. Csuda tudja, miért.

[13] Nem lesz legközelebb sem mikrofon! Tessék előbbre ülni!

[14] Ez igaz, de mivel az utolsó pillanatig bizonytalan volt, lesz-e meghívott előadó, nem mertem korábbra tervezni a konferencia elejét.